Keresés
Nyitvatartás

hétfő: 8:00-16:00 
kedd: 8:00-16:00 
szerda: 8:00-18:00 
csütörtök: 8:00-16:00 
péntek: 8:00-14:00

Kiemelt linkek

Álomjátszótér Őrhalomban

Hírek - 2013-06-16
Álomjátszótér Őrhalomban
Még a környékből is érkeznek szülők gyerekekkel az új őrhalmi játszótérre, hiszen amellett, hogy különlegesen szép kialakítású a park, a környezet is kitűnően alkalmas családi kikapcsolódásra.

 Álomjátszótér Őrhalomban

 Még a környékből is érkeznek szülők gyerekekkel az új őrhalmi játszótérre, hiszen amellett, hogy különlegesen szép kialakítású a park, a környezet is kitűnően alkalmas családi kikapcsolódásra.

Farkas Egonnal, Őrhalom polgármesterével beszélgettünk a két éve épült, de ma is új hatást keltő játszótérről.

– Úgy gondolom, magáért beszél az állapota. Mikor megnyitottuk magam is sűrűn látogattam a gyerekekkel, s igyekeztünk kialakítani egy helyi szokásrendet, mely főként arra irányult, hogy óvjuk a létesítményt. Ezt aztán próbáltuk tudatosítani a lakosokkal is, amint látható, sikerrel, a játszótér ma is olyan, mint újkorában.

– Úgy tudom, Ön az elődjétől örökölte meg a projektet.

– Így igaz, és vele a gondot is, hiszen az akkori önkormányzat adósságokkal küszködött. Sokáig pihent az asztalfiókban a pályázat, míg végre hosszas utánajárás eredményeként elkezdődhetett a beruházás.

– Az önrészt így hogyan tudták kigazdálkodni?

– Ez volt az igaz bravúr, s a legnagyobb feladat. Melyet végül a Nemzeti Horizont Alapítványon keresztül sikerült megoldani. Pályáztunk náluk, s az önrészre nyertünk is forrást. Így sikerült megvalósítani ezt a régi álmot.

– Eszerint régi álom volt ez a településen.

– Hogyne, nem volt eddig ilyen közösségi tér Őrhalomban, holott sok a gyerek, s mi szülők már régóta szorgalmaztuk egy olyan játszótér felépítését, amely megfelelő körülményeket biztosít a családok számára. Sok terv született, de végül mind meghiúsult, mert elég komoly szabályozása van a játszótereknek, s ezeknek a szabványoknak nem egyszerű megfelelni.

– A kivitelező nyilván ismerte ezeket a feltételeket.

– Természetesen, a Bubble Kft. több száz játszóparkot épített már ki országszerte, komoly portfólióval rendelkeztek. Ugyanakkor a már támogatást nyert pályázat komoly megkötöttségeket jelentett, hiszen tartalmazott egy sor paramétert, kezdve az eszközök számától a balesetvédelmi megoldásokig. Annyi eltérést eszközöltünk csupán, hogy az eredeti növényzethez igazítottuk a játékok elrendezését, így egyfelől környezetvédelmi szempontokat is sikerült érvényesíteni, másfelől, amint látható, eleve parkosított a tér és több évtizedes fák biztosítják a gyönyörű környezetet. A kiépített játékok természetes anyagokból készültek, a játékelemek alatt pedig, attól függően, hogy mennyire kockázatosak, gumiburkolat védi a gyerekeket az esetleges sérülésektől, néhol 8 centiméter vastagságban. Egyébként ez jelentősen megemelte a költségeket, de az elmúlt két év alatt nem történt még baleset.

– Gondolom, ki is használják a helybéliek a létesítményt.

– Nem csupán az őrhalmi gyerekek és szülők, de még a környékről is érkeznek szép számmal, köszönhetően a gyönyörű környezetnek, mely akár egy kisebb kirándulásra is alkalmat ad. Úgyhogy, bármennyire is érdekes, de még Balassagyarmatról is érkeznek ide családok. Az pedig tipikus látvány, hogy az óvodából, iskolából hazafelé induló kicsik egy órára megállnak a játszótéren, mely ligetes hangulatával a szülők számára is közösségi tér tud lenni, találkozhatnak, s megbeszélhetik ügyes bajos dolgaikat, miközben a gyerekek szép és biztonságos környezetben játszhatnak az egész napos óvoda, iskola után.    

 

Pályázó neve: Őrhalom Község Önkormányzata

Jogcím, célterület: III. tengely, „Falumegújítás és –fejlesztés” jogcím

Projekt megnevezése: Új játszótér létesítése

Beruházás helyszíne: Őrhalom

Beruházás kezdete: 2011. április 29.

Beruházás befejezése: 2011. május 29.

Támogatás összege: 19. 302. 847 forint

Beruházás teljes összege: 24. 000. 000 forint