Helytörténeti kiállítás nyílik
Mohorán, a Tolnay-kúriában
Rövidesen megnyílik a helytörténeti kiállítás mohorai Tolnay-kúriában, melyet a III. tengely „vidéki örökség megőrzése” jogcímre sikeres pályázatot benyújtó mohorai önkormányzat újított föl. Külön érdekessége lesz a gyűjteménynek, hogy egy hagyatékból adományozott Tolnay Klári kiállítás is gazdagítja.
Fridrich Bélát, a település polgármesterét kérdeztük a felújításról és a leendő kiállításról.
− Több mint tíz éves terve volt az önkormányzatnak, hogy fölújíttatja az épületet, melynek helytörténeti értéke, hogy valaha ez volt a Tolnay család kúriája. Később évekig művelődési házként funkcionált, de sosem volt keret a felújítására, az állaga egyre romlott. Később kisebb javításokat, nyílászárócseréket tudtunk rajta végezni, de átfogó, az egész épületet érintő felújítást csak most, a III. tengely „vidéki örökség megőrzése” jogcím pályázatát megnyerve.
− Mikor kezdték a beruházást?
− Viszonylag későn, mert rosszabb anyagi körülményekbe került az önkormányzat 2011-ben, a támogató határozat megérkeztekor, mint amilyenben 2009-ben, a pályázat benyújtása idején volt. Ráadásul idő közben 25-ről 27 százalékra ment föl az áfa, ami miatt szintén módosítani kellett a kezdeti kalkulációt. Financiális problémák merültek föl, ezeket meg kellett oldani, végül 2011 őszén indulhatott el a beruházás.
− Mit újítottak föl végül?
− Teljes külső renoválás történt, a homlokzati front szigetelve lett, akadálymentesítettük az épületet, parkolót alakítottunk ki előtte, s új tetőt is kapott. A belső teret csupán 30 százalékban sikerült helyreállítani, új mosdók lettek kialakítva, illetve a pályázat egyik fontos elem, a helytörténeti tárlat kiállító tere újult meg.
− Mit láthatnak majd az érdeklődők?
− Azt a helytörténeti gyűjteményt, mely jelenleg a Mauks-házban van kiállítva. Itt úgy gondoljuk, méltóbb helye lesz. Ezen túl pedig egy olyan tárlatot, melynek darabjait még 2010-ben adományozta a falunak egy idős úr, akinek édesapja főkomornyikként dolgozott a Ráthonyi családnál. Mint ismeretes, Ráthonyi Ákos filmrendezővel 1936-ban kötött házasságot Tolnay Klári, ebből az időszakából valók a személyes tárgyak, szövegkönyvek, könyvek, melyekből később film készült, s amelyekhez e célból jegyzetekkel látott el. Reményeink szerint két hét múlva láthatja a közönség a kiállítást.
Pályázó neve: Mohora Község Önkormányzata
Projekt megnevezése: Tolnay Kúriában Helytörténeti Kiállítás
Jogcím, célterület: Vidéki örökség megőrzése, „Helyi vagy országos
védelem alatt álló építmény felújítása”
Beruházás helyszíne: Mohora
Beruházás kezdete: 2011. szeptember 1.
Beruházás befejezése: 2013. május 31.
Beruházás teljes összege: 31. 163. 974 forint
Támogatás összege: 31. 163. 974 forint