Szent Erzsébet rózsái Rimócon
Rimóc egyik szép köztere valaha egy kihasználatlan, bozótos terület volt a katolikus templom háta mögött, ma pedig a III. tengely Falumegújítás és –fejlesztés jogcímén elnyert támogatással létrejött Szent Erzsébet tér a település egyik legszebb szeglete.
Nem is olyan rég még egy bozótos állt a tér helyén, a több száz éves, helyi védelem alatt álló Szent Miklós templom szomszédságában. Amint azt Beszkid Andor, a település polgármestere elmondta, a közel 170 négyzetméteres terület rendbetétele nem csupán egy tetszetős közösségi helyszín lett, de egyúttal úgy tervezték meg, hogy gyalogos átjárót is biztosíthasson két, addig csak kerülővel bejárható településrész között. Szintén funkcionális szempont volt a kapcsolódó 32 gépkocsi befogadására alkalmas parkoló kiépítése, addig a parkolás csak részben volt megoldott a településen.
Mindennek megkoronázásaképp a Nemzeti Kulturális Alapnál sikeresen pályázott a falu, s a tér egyik éke a Szent Erzsébet szobor, Tóth Dávid Budapesten élő szobrász alkotása. Egyébiránt a szobrásszal olyannyira jó kapcsolat alakult ki, hogy egy másik alkotást is megrendelt Rimóc, s még idén leleplezésre kerül a „Nap-számos óra”, mely az egyik legnehezebb és legfontosabb paraszti munkának, a kapálásnak állít majd emléket. A mű elnevezése nem csupán képletes, ugyanis napszámos kapanyele egyúttal egy napóra mutatója is lesz.
Hogy mennyire méltányolták az új közteret a helybéliek, jól mutatja az a gazdag rózsakert, mely a szobor előtt áll. Az önkormányzat kérésére a Rimóciak a saját kertjeikből ültették át ide a rózsákat, s ezzel szimbolikusan is birtokba vették közterüket.
Pályázó neve: Rimóc Község Önkormányzata
Projekt megnevezése: Rimóc, Templom tér kiépítése
Jogcím: III. tengely, Falumegújítás és –fejlesztés
Beruházás kezdete: 2009. november 24.
Beruházás vége: 2011. január 31.
Beruházás teljes összege: 5.306.782 forint
Támogatás összege: 4. 422. 318. forint