Herencsény ősi temploma
Az egyik legrégibb, s legszebb műemléke a Belső-Cserhátnak Herencsény XIII. században épült román kori temploma, mely mára újra régi fényében pompázik. Renoválására a III. tengely „Vidéki örökség megőrzése” jogcím keretén belül került sor. Jusztin Józsefnét, Herencsény polgármester asszonyát kérdeztük a beruházásról.
Amint azt a polgármester asszony elmondta, Herencsényben a 2005-ben megszentelt Palócok Vigyázó Nagykeresztjének felállítását követően jelentősen nőtt a szakrális turizmus, az idelátogatók egyik fontos állomáshelye a műemlék templom.
Miután egy LEADER-fórumon tudomást szerzett arról, hogy lehetőség nyílik helyi, vagy országos védelem alatt álló épületek felújítására, nem kellett sokáig töprengenie a képviselő testületnek azon, melyik épületet is renoválják. A műemlék tetejét jó tíz éve fedték be, de használt cseréppel, mely később több helyütt elmozdult, a szél a padlásra hordta a havat, s mikor melegedett az idő, beázott a plafon. Ugyanakkor ez az egyik legrégibb szakrális építmény a megyében, a hátsó, félkörben végződő része román stílusban épült a XIII. században, ez bővítettek a XIV. században, majd végleges formáját a török dúlás után nyerte el.
Mivel ilyen fontos műemlékről van szó, komoly feltáró munka előzte meg a beruházást, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakemberei vizsgálták az épületet, ahol szükséges volt, az eredeti falszerkezetig lebontották a vakolatot. Látni kellett az korabeli építőanyagokat, technikát, esetleges szerkezeti változtatásokat, hiszen az eredetinek megfelelő módon kellett helyreállítani az épületet.
A renoválás során a falszerkezetig leverték a vakolatot. Így láthatóvá váltak az eredeti, boltíves ablakok, valamint a szintén boltíves oldalajtó, ezek mára úgy lettek visszaépítve, ahogy hajdanán. Hogy ezt az ablakok esetében is kivitelezni tudják, meg kellett emelni a hátsó, köríves hajó falait, majd csak erre a koszorúra került rá a teljes egészében lecserélt tető.
Mára egy különlegesen szép, ősi templom várja a híveket és az idelátogatókat Herencsényben.
Pályázó neve: Herencsényi Római Katolikus Egyházközség
Projekt megnevezése: „A Herencsényi Római Katolikus Templom helyreállítása”
Jogcím, célterület: III. tengely, „Vidéki örökség megőrzése”
Beruházás helyszíne: Herencsény
Beruházás kezdete: 2011. szeptember 5.
Beruházás befejezése: 2012. június 19.
Beruházás teljes összege: 28.000.000 forint
Támogatás összege: 20. 652. 775 forint